Pár órával később egy óriási cseppkőbarlangban majszolta soványka ételadagját, ami nem állt másból, mint egy karéj kenyérből és egy vékony szelet császárszalonnából. A szalonnát Billie-től kapta. Akit a barátjának tartott. Egymás mellett ültek némán. Arcuk csupa kosz. Hajuk csapzott. Bányászruhájuk szutykos. Odalent tiszta oxigént szívtak be, amelyet mesterségesen állított elő a bányásztársaság.
Az óriási üreg belsejében hatalmas gépek dolgoztak. Fényáradat ömlött a legsötétebb zugokba is. A barlangból több tucat járat indult a szélrózsa minden irányába, hogy ehhez hasonló kupolaszerű üregeket kössenek össze. A járatok autóút szélességűek és legalább hat láb magasak voltak, hogy a hatalmas emberi járművek elférhessenek bennük.
– Lejárt az ebédidő! Takarodjatok dolgozni, férgek! – ordított rájuk a műszakvezető és elővette a szikrabotját. A vékony rúdból zajos szikrák pattogtak fenyegetően az arcuk irányába.
Maximum csak lebénulok egy pár percre – gondolta Dhara. És unottan bámulta a szikrákat. De előtte még látványosan tovább majszolta a kenyerét, és megette az utolsó falat szalonnáját.
– Nem hallod! – sziszegte fogai mögül a műszakvezető és Dhara arca közelébe tartotta a szikrabotot.
– Feldugjam az orrodba? – kérdezte Dhara unottan.
A műszakvezető azonnal megbüntette volna Dharát a pimaszságáért, de Billie felpattant és közéjük állt. Eltolta Dhara arcából a szikrapálcát, és csendesen odaszólt a műszakvezetőnek.
– Már indulunk is Omer! Nyugalom! Dharának kissé rossz napja van.
A műszakvezető gyűlöletes szemekkel bámult Dharára, aki megrántotta a vállát, majd elkezdte becsomagolni az ennivalóját.
– Ne kelljen kétszer mondani! – fröcsögte kemény hangsúllyal a szavakat a képükbe.
– Nem kell Omer! Nyugalom. Meglesz a napi kvóta. Csak kérlek, ne nyomd az arcunkba azt az izét…
A műszakvezető hosszasan gondolkozott, mire kikapcsolta a szikrabotját. Közben le se vette Dharáról a szemét. Tetszett neki. Számtalanszor elgondolkozott már azon, hogy megdugja.
– Mocsok kis szuka. Dolgozzatok! Nyomorultak! – recsegte és elfordította pattanásos arcát.
– A szokásosnál is feszültebb – motyogta Dhara a szája elé húzott sálja mögül, miután Omer tovább sétált, és ekezdett egy másik csoportot egzecíroztatni.
– Mi van Veled, Dhara? A szokásosnál is… nem is tudom. Életuntabb vagy.
Dhara vett egy mély levegőt, mielőtt válaszolt volna.
– Szökjünk meg!
Billie elmosolyodott. Mindennapos volt a téma kettejük között.
– Mégis hová? – tette fel száznegyvenhatodjára is a kérdést.
Dhara gondolkozott egy kicsit. Plazmacsákányával kihasított az értéktelen kőhalomból pár értékes ércdarabot. Egy kisebb pókrobot azonnal felnyalábolta a becses kincset, potrohtartályába emelte, és már szépen tovább is osont. Milliószámra rohangáltak az ilyen kis begyűjtő robotok a bányászok lábai között. Voltak kisebbek, nagyobbak. És egészen óriásiak is, amelyek csendesen lebegtek a fejük felett.
– Luxedopon! – vágta rá, némi habozás után Dhara.
– Katonának állnál? – döbbent meg Billie. – Múltkor még földet akartál művelni.
– Mindegy. Csak el innen, messzire.
– Csak egyetlen aprócska bibi van ezzel.
– A koromra célozgatsz, Billie-kém? –kérdezte mosolyogva Dhara, mint akinek hirtelen jókedve kerekedik. De ez csak hazugság volt. Dhara szörnyű lelki állapotban volt. Egy feneketlen gödör mélyén érezte magát, szó szerint. A gödör oldalfalai olyan sikamlósak voltak, hogy nem talált bennük kapaszkodót. Mindig visszacsúszott. Egyre csak próbálkozott és próbálkozott. Hasztalan.
– Arra, Dhara babám – ment bele a mókás becézgetésbe Billie. -Tizennyolc éves kortól lehet regisztrálni a légiókba. És ha jól tudom, te még csak tizenhat vagy.
– Ma töltöttem a tizenhetet! – szólt kedvesen Dhara. Hangjában semmi dorgáló nem volt.
– Basszus! Elfelejtettem. Meg tudsz bocsájtani? Úgy röstellem.
Dhara jóságos szemekkel Billie-re pislantott. Annyira aranyos volt mentegetőzés közben.
– Billie! Igazán nem haragszom. Ezen a mocsok helyen az idő megszűnt létezni. De nekem már csak ez maradt. A napok számolgatása.
Megölelték egymást. Dhara és Billie szeméből is apró könnycseppek gördültek ki.
– Majd este ölelgessétek egymást! Csak ne itt! Dolgozzatok, nyomorult kutyák! – ordított rájuk a műszakvezető, és röfögve nevetett, miközben mocskos gondolatok árasztották el az agyát.
– De hiszen ma van a születésnapja! – ordított Omarra, Billie. Igazán elvesztette az önuralmát.
Omar megrántotta a vállát. Szája gonosz mosolyra húzódott.
– Remélem az utolsó ebben a porfészekben. Azzal továbbállt. – Dolgozzatok! – ordított a mellettük lévő csoportra is. És elkezdte pattogtatni a szikrabotját.
– Jól ki van ez az Omar! – csóválta a fejét Dhara.
– Igazán szánalomraméltó – csóválta a fejét Billie.
– Ahogy itt mindenki.
– Igazán sajnálom a szülinapodat, hogy elfelejtettem.
– Az idő megszűnt létezni számunkra. A lényeg, hogy te vagy a legjobb barátom. Semmi baj.
Egymásra mosolyogtak. Később Billie megkérdezte, hogy munka után nem lenne-e kedve felugrani hozzájuk. Ott lesznek a haverjai is, akiket Dhara igazán szeretett. És Dharát is kedvelték, mert kemény csaj volt, és jókat lehetett vele marhulni.
Dhara bólintott. Bár jól tudta, hogy nem lesz egyszerű megszöknie otthonról.