Aznap Dhara együtt aludt a barátaival. Semmi kedve nem volt hazamennie. Pedig tudta, hogy óriási balhé lesz belőle. Dorzik úr már vagy kismilliószor hívta a holovideón keresztül. Így is, úgy is kapja majd az ívet, az a pár óra alvás a barátoknál igazán nem is számított már.
Hamar kidőltek.
Dhara leheveredett egy kanapéra. Azonnal elnyomta az álom.
Hajnalban arra ébredt, hogy Billie fekszik szorosan mellette. Egyik karjával átöleli. Egyértelműen kellemesen bizsergető élmény volt. Érezte a nyakán a forró leheletét. Hagyta egy kicsit megélni a pillanatot, minden olyan tökéletesnek tűnt akkor. Amikor picit megmozdult, mert már annyira elgémberedtek a tagjai, hogy moccanni is alig bírt, Billie még szorosabban magához húzta.
Felébredhetett – gondolta, Dhara. A forró lehelete mintha még jobban felperzselte volna a nyakán a bőrét. Egy csókot kapott a pólója alól kicsusszanó kulcscsontjára. A csók kellemes volt, nem tolakodó, nem hivalkodó. Apró, pici, meleg csók.
Dhara becsukta a szemét.
A zombie koktélok, az arkánium mérge rendesen keringett még a testében, kissé még mindig szédült. Az elméjét is tompának érezte. Egyedül csak a szívverését érezte, ahogy egyre gyorsul.
Próbálta nagyon óvatosan kihámozni magát Billie kezei közül, ám Billie kezei lágyan simogatni kezdték teste minden egyes pontján. Először a pólója alól kilátszódó vállát, aztán a combjait, majd lassan a derekához érkeztek Billie kíváncsiskodó ujjbegyei. Az érintések áramütésként érték.
Hirtelen abbahagyta a gyengéd ellenkezést, amikor Billie meleg tenyere a bugyijára tapadt. A lábujja hegyétől egészen a fejbúbjáig olyan forróság öntötte el a testét, hogy nem bírt parancsolni a fellobbanó vágyaknak. Billie határozottnak, tapasztaltnak tűnt. Gyengéden érintette és simogatta, amitől Dhara megvadult. Billie nem vehette észre, hogy a lány szemei citromsárgásán felizzottak a félhomályban. Csak annyit érzett, hogy Dhara a nadrágjába nyúl és keményen megragadja a férfiasságát.
Felnyögött alig hallhatóan, hiszen Lafayette és Rhea is a szobában aludtak.
Semmiféleképpen nem szerette volna felébreszteni őket.
Az öreg fából tákolt kanapé recsegett-ropogott alattuk. Dhara gyengéden táncoltatta a csípöjét Billie ölében és egyre jobban közelebb kerültek egymáshoz. Billie merészen Dhara bugyijába nyúlt. Hallotta, ahogyan a lány enyhén felnyög.
– Billie! Ne!
Dhara határozottan kihúzta Billie kezét a bugyijából.
– Miért?
– Nem is tudom. Még nem…
Dhara elszomorodott.
– Nem is tudom. Barátok voltunk. Barátok vagyunk. Most vége szakadna ezzel a barátságunk. És valami új kezdődne.
– Értem. De ha el is kezdődne valami új, valami merőben más… akkor is lehetnénk még barátok… mellette.
Billie olyan édesen mosolygott, mint egy csecsemő.
Dhara elmosolyodott. Megfordult. Megsimogatta Billie arcát.
– Tudom. Tudom. Ne haragudj, kérlek!
Dhara hangja elcsuklott. Mondani akart még valamit. De nem jött szó a szájára. Elbizonytalanodott. Minden olyan nehézzé vált. Súlyos köveket érzett a vállán. És haragudott picit Billie-re, mert úgy érezte, ezeket a köveket ő pakolta rá.
– Most mennem kell – suttogta maga elé zavarodottan.
Billie a párnába fúrta az arcát. Legszívesebben eltűnt volna benne, amikor Dhara könnyedén kihámozta magát az öleléséből, és becsukta maga mögött a bejárati ajtót.
*
– Hol voltál? – ripakodott rá, Dorzik. Hangja fenyegető volt, mint mindig. Ám ezúttal kapott egy még rémítőbb tónust.
– Megünnepeltem a születésnapom – vágta rá gúnyosan, Dhara, majd az asztalra vágta a lefagyasztott fejadagjaikat.
Fiona és Dorzik egymásra pislogott. Láthatólag egyikőjüket sem érdekelte. Viszont Fiona képén lassan kiült a rémület, amely mintha még jobban elnyújtotta volna a lópofáját. Ha Dhara még egy évvel öregebb lett, az azt jelenti, hogy napokon belül a nyakukba kapják a gyerekfelügyelőket és az árvasági gondozókat. A hátuk közepére kívántak egy rém kínos ellenőrzést. Nem gondolta, hogy így elrepült egy földi év.
– Megyek dolgozni – közölte Dhara, és már épp kifordult volna az ajtón, amikor Dorzik ráförmedt.
– Nem mész te sehova!
– Mi lesz? Bezársz a szobámba?
Dorzik dagadt segge alól elővette a derékszíját.
– Megversz? – kérdezte Dhara meghökkenve.
Fionára nézett, aki úgy mosolygott, mint a gladiátorjátékokon a vérre éhező emberek.
Dhara menekülni próbált. A bejárati ajtó alig egy karnyújtásnyira volt tőle. Fiona azonnal sejtette, mit szeretne egyetlen nevelt lánya, és gyorsan bezárta a távkapcsolóval az ajtót. Egy éles csipogás, és a zárak kattanása jelezte, hogy a konténerházból se ki, se be.
Dhara szemei tágra nyíltak, és alig láthatóan bár, de sárgás fényük fellobbant a homályocska ház belsejében. Szinte szikrákat szórtak a nevelő szülei felé.
Dorzik meglepő gyorsasággal kipattant a kényelmes foteljéből. Dagadt hasáról lesöpörte az ételmaradékokat. Megsimította felpuffadt ujjaival zsíros szakállát. Dharára nézett fenyegetően sunyi malacszemeivel, miközben a derékszíját szorongatta. Dhara megfeszült izmokkal várta a verést. Nem ez volt már az első. A menekülési útvonalak le voltak zárva. Csak egy megoldás maradt, ha elviseli Dorzik büntetését. Agyon is üthette volna a nevelőit. Az egy év bányamunka alatt megerősödtek az izmai, amúgy sem volt soha gyenge. Elkaphatta volna Dorzikot mielőtt meglendítette volna az övét, és kicsavarhatta volna a kezéből. Képes lett volna rá. Sokkal fürgébb volt, mint a dagadt disznó. Mégis a verés mellett döntött. Ránézett a babára, aki már Fiona jobb polipmellét szipákolta csendesen. A verés tiszta gondolatokat szült. Kiürítette az elméjét. Hagyta hát, hogy Dorzik ráemelje a derékszíját. Belenézett a szemébe. Látni akarta közben Dorzik arcát. Tisztán akart gondolkozni.
Ám hirtelen Dorzik keze megállt a levegőben. Az okosórája kegyetlen hangosan csipogni kezdett. Fiona rémülten nézett férjére. Dorzik Fionára, majd az órájára. Némi habozás után leengedte a kezét, majd megnyomott rajta egy gombot. Egy holografikus szó vetült ki. Pirosan villogott. Alatta egy kagyló ábrája. BEJÖVŐ HÍVÁS. ÁRVAÜGYI MINISZTÉRIUM.
– De gyorsak – kapott a szívéhez Fiona.
Dorzik némi habozás után rákkattintott a kagyló ábrájára. Egy irodai alkalmazott arca vetült ki előtte. A szemüveges hölgy azonnal darálni kezdte a mondandóját. Be sem mutatkozott.
– A 67K45-ös számú gyermekgondozási és felügyeleti jog alapján esedékessé vált az éves riport. Mivel Fiona Shaw és Dorzik Shaw tevékeny résztvevője a telepes programunknak, így az eljárás lebonyolítandó záros határidőn belül. Kérem a felkészülésüket a felügyelőbizottság fogadására földi időszámítás szerint egy napon beül. Szeretném megemlíteni, hogy a bizottság feladata és jogköre arról dönteni, hogyan és milyen formában folytathatják a telepes programunkat. A kolonizációs űrhajó javítása elkészült. Két nap múlva készen áll folytatni az útját New Earth-re. Kérem, hogy a hivatalban frissítsék utazási okmányaikat. Mindezt személyesen. Kérem, hogy vegyék figyelembe, hogy az egészségügyi vizsgálat egy napot is igénybe vehet. Erre beregisztrálni az Önökhöz leközelebbi egészségügyi centrumban van alkalmuk. Az utazás megszakítása lemondó nyilatkozattal lehetséges. A gyermekgondozási felügyelet pozitív elbírálása után kérem Önöket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az utazásra való felkészülésüket. Viszontlátásra!
Néma csend ereszkedett rájuk. Az arc eltűnt. Mindenki halottsápadt arccal nézett a semmibe.
A Shaw család soha semmit nem várt jobban, mint azt, hogy letelepedhessenek New Earth-ön. De rettegtek is. Fiona a szigorú gyerekfelügyelettől. Dorzik úr pedig az egészségügyi vizsgálattól. Kissé elhagyta magát az utóbbi időben. A két nap rettenetesen kevésnek tűnt. Dhara soha nem gondolta volna, hogy eljön ez a pillanat. Itt akarta hagyni a Jaspert. De a barátai nélkül nem. Utálkozva a „családjára” nézett.
– Itthon maradsz! És jó kislány leszel! – figyelmeztette a nevelőapja.
Dhara gúnyosan felkacagott.
Dorzik lekavart egy súlyos pofont Dharának.
– Ne! – sikoltott fel Fiona. – Ha egyetlen karcolást is észrevesznek rajta, nekünk lőttek.
Dorzik tüstént leengedte a kezét. Bólogatott.
– Most mi lesz? – sopánkodott, Fiona.
– Semmi. Úgy viselkedünk, mint egy rendes család. Kitakarítunk. Rendbe tesszük a dolgainkat. Mosolygunk. És meg ne próbálj keresztbe tenni nekünk! – morgott Dharára a nevelőapja, miközben a mutatóujjával fenyegetően kalimpált az arca előtt. – Na, kezdjük el! Veled még később számolok!
Dhara lefagyott. Kavarogtak a fejében a gondolatok.
Fiona a kezébe nyomott egy szennyeskosarat.
– Tedd rendbe a konyhát, és takarítsd ki!
A csecsemő újból felsírt. Keservesen, mintha megérezte volna a feszült légkört.
Dhara csak állt némán, a szoba közepén egy darabig.
– Fogyatékos vagy? – ripakodott rá Dorzik.
– Egész életemben másokkal törődtem – szólalt meg halkan, Dhara. – De velem soha nem törődött senki. Furcsa…
– Miről hadoválsz itt? – morgott Dorzik, közben átvette a babát Fionától.
– Ennek most vége!
Dharának minden egyes szavára egyre erősebben kezdett el világítani a szeme. A sárga izzás olyan erőssé vált, hogy teljesen eltűnt a fényében a retinája. Az utolsó szóra a konténerház belseje szeme meleg fényétől kivilágosodott. Fiona és Dorzik megdermedtek a félelemtől. Olyan okoslencsének gondolták, amiket a tinik ültettek be maguknak, egyfajta írisztetoválásként. Ám a fény egyre csak erősödött. Bántóan fényessé vált, olyannyira, hogy a nevelőszülők a kezüket a szemük elé emelték. Erős belső szemfájdalmat éreztek, amely kissé lebénította őket.
Dhara belenyúlt Fiona zsebébe. Kikapta a távkacsolót. Feloldotta a zárat, és kiviharzott a házból. A szkafanderruha kapucniját a fejére nyomta. Mielőtt az utána iramodó Dorzik elkaphatta volna, belevegyült a munkások tömegébe. Ám Dorzik olyannyira elhagyta magát az egy földi év alatt, hogy légzőmaszk nélkül, a kis mozgás hatására is, azonnal kapkodni kezdte a gyér levegőt. Utána iramodott, kergette egy darabig, de Dhara könnyedén lerázta, hiszen hónapok óta járta az utakat, Jasper utcáit. Egy pillanat alatt el tudott vegyülni a tömegben. Egy pillanat alatt fel tudott szívódni az ismerős utcákon.